Fotó: Juhász Péter
Hozzávalók:
5 tojás
15 dkg csokoládé
12,5 vaj
12,5 cukor
5 dkg liszt
5 dkg őrölt mandula
5 dkg kukorica keményítő
1 tk sütőpor
1 tk vanilia aroma
Töltelék:
10 dkg baracklekvár
Máz:
20 dkg csokoládé
pici olaj
A csokoládét a vajjal gőz felett felolvasztjuk, eközben a tojásokat szétválasztjuk és a tojássárgáját a cukorral kikeverjük a fehérjét pedig pici sóval nagyon kemény habbá verjük. Amikor a csokoládé felolvadt hagyjuk hűlni, amikor kihűlt hozzákeverjük a tojásos masszához, amibe ezután belekeverjük a lisztet, őrölt mandulát, keményítőt, sütőport és óvatosan a tojásfehérje habját. A masszát ezután egy 24 cm-es tortaformába öntjük, aminek az alját ezt megelőzően kivajaztunk és kiliszteztün, majd 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 percig sütjük.
Amikor a tészta elkészült sütőrácsra helyezzük, hűlés után középen kettévágjuk, majd mind a tetejét, mind a közepét megkenjük baracklekvárral.
A máz elkészítéséhez gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét, amibe kevés olajat is öntünk, hogy dermedés után vágható keménységű legyen. Néhány percig hagyjuk hűlni a mázt míg sűrűsödni nem kezd, majd ráöntjük a torta tetejére.
Ha díszíteni szeretnénk, habzsákba tett mázzal mintázhatjuk a csokoládés felületet.